Scroll to top

A magány én központú vagy nem?


Tünde - 2021-05-25 - 0 comments

A magányt elszigetelődésként éljük meg. Ebben az elszigetelődésben az « én » és a többiek el vannak választva egymástól teljesen függetlenül annak okától.

Ha ebből az érzelmektől mentes információból indulunk ki, akkor látható, hogy az az  « én » kép, mely megteremti a magányt abban a hiedelemben van, hogy le van választva a többiekről, a világról.

Sematikusan ez azt jelenti, hogy a mély tudatban a magányos ember megkülönbözteti magát a többiektől, hogy ketté osztotta a világot jóra és rosszra, hogy ragaszkodik a saját nézőpontjához.

Ez a fajta megkülönböztetés pedig az ego mechanizmusok egyik legerősebb fegyvere, hiszen elhiteti velünk, hogy nem lehetünk egy csoport (család, társaság, társadalom…) tagja, mert vagy mi vagyunk a rosszak és a többiek a jók, tehát eleve kivet a csoport minket, vagy mi vagyunk a jók és a többiek a rosszak, tehát már meg sem próbálunk csatlakozni hozzájuk.

Hogyan lehet ezt megszüntetni, felszámolni ?

Úgy, hogy leszokunk a helytelen ön definícióról, megszabadulunk a saját nézőpontunktól, a duális viselkedés formákról.

Mivel az elménk hozta létre az elszakadás képét , ezért meg is lehet szüntetni ! Ki lehet vonni belőle azt az információt, energiát, mely az el magányosodáshoz vezet.

Ekkor a tér átalakul. Már nem « én » és a többiek között létezünk, hanem mi, mindannyian együtt vagyunk, együtt tudunk működni.

Érdemes megvizsgálni ebből a térből a magány kérdését. S azt is érdemes megfigyelni, vajon miért van ma ennyi magányos ember ?

Related posts