Scroll to top

A remény


Tünde - 2021-06-16 - 0 comments

Vajon miért tartjuk oly nagy kincsnek a reményt ? Miért kapaszkodunk bele oly erősen ? Milyen kapcsolatunk van a valósággal, amikor reménykedünk ?  

Vegyünk egy egyszerű példát. Egy nő párkapcsolatot szeretne. Évek óta próbálkozik kapcsolódni egy férfihoz, sikertelenül. Látszólag mindent megpróbál a boldogsága érdekében : terápia, önismeret, szépség szalonok, fogyókúra…Még sem megy. Valahogy nem jön össze. Apránként elfárad, de nem adja fel, hiszen lehetősége van belekapaszkodni egy reménybesugárba, egy gondolatba, miszerint sikerülni fog előbb vagy utóbb.

Hogyan cselekszik ez a nő ? Alkalmasnak érzi magát a párkapcsolatra, vagy nem ?  

Amikor alkalmasnak érzi magát rá, harmóniában van a világgal és önmagával, egységesnek érzi magát és nincs szüksége a reményre. Autentikus létet él, hiszen kivül – belül ugyanazt éli meg. Minden, ami vele történik pontosan cenzúra nélkül meg tud jelenni tudatában. Nincs szüksége arra, hogy átszínezze a valóságot, mert elbírja annak a súlyát. A kint és bent manifesztált gondolati és érzelmi formák között nincsenek akadályok, hiszen az ajtót egybe nyitotta a két világ között.

Amikor tudattalan alkalmatlannak érzi magát rá, ketté ossza magában a világot. A külső és a belső gondolati és érzelmi formái elkülönülnek, leválasztódnak egymásról. Amit belül hisz, azt csak remélni tudja kivül. Ekkor a reménye megszűri a valóságot és a tudatban nem a tiszta valóság jelenik meg, hanem az, amit érezni, gondolni szeretne a valóságról. Ezzel a gondolat formával torlaszolja el a kint és bent közötti szabad áramlás terét.

Ezzel a szűrő mechanizmussal a saját mentális produktuma és a valóság közötti határokat mossa el. Ekkor a reményt véli valósnak és nem a valósággal kapcsolódik, hanem a mentális produktumával.  

Related posts