GYIK

A csoport egy kört alkotva helyezkedik el kényelmesen. A kör forma itt pontosan jelöli, hogy mindenkinek egyaránt megvan a feladata és felelőssége egy-egy témafeldolgozásban, hogy nincs különbség közöttük, mindegyik egyformán fontos. Egy rövid összehangolódás és bemutatkozás után megkezdődik a téma modellizálás.

A téma modellizálás rövid téma megfogalmazással indul, majd mint egy néma szindarabban a témával interakcióban lévő személyeket, helyszíneket, gondolat mintázatokat…gondolat átvitel révén beállítom a « színpadra ». A közöttük kialakuló mozgás egyértelműen téren és időn átrepülve megáll azon a ponton, ahol a témafeldolgozó megújulhat. Ekkor beáll a saját helyére, ráhangolódik a jelenlévő képviseletekre és anélkül, hogy felfedném neki kik és mik tartoznak témájához, különböző úgynevezett oldó mondatokat mond nekik. Azért fontos, hogy ne tudjon a modellizált személyek… identitásáról, hogy ítéletmentessen, frusztrációi és fájdalai nélkül tudjon hozzájuk fordulni (tapasztalatom szerint, amennyiben előbb felfedem a személyek kilétét, a témafeldolgozó már saját érzelmi és gondolati sémáival átszinezi a teret és rajtuk keresztül kapcsolódik a képviseletekkel).

Ezután felfedem a modellizált képviseleteket verbálisan. A témahozónak ekkor van lehetősége ráébredni saját érzelmi és gondolati mintázataira, valamint arra, hogy mit tud tenni a változásért, a megújulásért. Ebben a munkában, mint kísérő vagyok mellette, mint egy katalizátor, aki segít neki emlékezni arra, ki is ő valójában!

Az alkalmazásnak nincsenek korlátai. Bármilyen életterület mentális és érzelmi sémáinak megjelenítésére alkalmas. Így például a családi területen jelentkező blokkok (párkapcsolati, gyermek – szülő kapcsolat, iskolai nehézségek…), vagy munkahelyi problémák (pénzügyi problémák, tartós munkanélküliség…), vagy önértékelési problémák, destruktív gondolatok, rémálmok, hiedelmek, betegségek…modellizálását teszi lehetővé.

Maga a felismerés.

Ha a kliens őszintén felismeri, hogy elakadása útjában saját gondolati és érzelmi struktúrái állnak, akkor szinte spontán ráébred arra, hogyan is tudja újra kalibrálni, egy másik megértési szintre emelni azokat, ahol már másképp néz önmagára, az őt körülvevő világra (család, környezet…), saját felelősségére. S ebben rejlik a változás, a továbblépés, a fejlődés, a megújulás megteremtésének esélye.

Ez a témahozó szándékától és döntésétől függ.

Az én felelősségem elkisérni őt arra a pontra, ahol önmagát egy nagyobb összefüggésrendszerben észleli, s az övé, hogy szándékának és szabad akaratának megfelelően megfogalmazza, újrakalibrálja önértékelését, életfelfogását.

A megújulási fázisba érkezéskor, « félre állok » és « magára hagyom » Őt, hiszen pontosan TUDOM, hogy benne él az ERŐ, mely  egy bölcsebb és boldogabb élet megteremtéséhez aktiválhat.

Ezen az útszakaszon rám már nincs szükség.

Általában egy Connection Now elegendő ahhoz, hogy a kliens témájához tartozó mintázatok napvilágra kerüljenek. Előfordul azonban, hogy egy témafeldolgozás során egy újabb téma bukkan fel.

Ekkor a kliens dönti el, hogy tovább szeretne e menni.

Nincs korhatárhoz kötve alkalmazása, hiszen bármilyen korban adódhatnak elakadások. Tapasztalatom szerint minél fiatalabb korban ismerkedik meg a személy a rejtett dinamikák létezésével, erejével és kondícionáltságán túli lehetőségeivel, annál több esélyt teremt magának egy boldogabb felnőttkor megteremtésére.

Így nagyon nagy szeretettel várom a fiatalokat 15-16 éves kortól.

A 15-16 éves kor alatti gyermekeket is fogadjuk természetesen szülői kisérettel. Az egészen kicsiket is, a pár hónapos csecsemőt is.

Nagyon hatékony és mélyreható, amikor egy családból többen is résztvesznek a foglalkozáson.

A Connection Now módszer a tudatos döntések és a tisztán megfogalmazott szándékok hatására épül be. Ezért nincs lekorlátozva, hányszor lehet részt venni rajta.

Nagyon fontos azonban, hogy addig ne kérjünk új témafeldolgozást, míg az előzőekben feltárt mintázat tudati struktúrája stabilan nem épült be a tudatba. Ha önmegfigyelés útján megfigyelhető a változás, akkor érdemes új témával a Connection Now csapatához fordulni.

Az univerzumban (uni = mindenség, egyesült, egész, verto = forog) minden mozgásban van, minden forog és rezeg. Minden mindennel összefügg, hatással van egymásra. Az ember omniverzális (omni = több verto = forog) egységet alkot mindennel, amivel kölcsönhatásba lép.

Gondolatai, érzelmei, szavai és cselekedetei egységesen alakítják valóságát. Ezért is képes önmagát egyformán megérteni a külvilágnak és belső világainak vélt, értelmezett terekből. 

Akár a levegő, vagy a fény a tiszta tudatban létező információk is állandóan az ember rendelkezésére állnak. A levegőt be és kilélegzi, a fény testén kívül és belül él, a tudat információi pedig tudatszintjének megfelelően tükrözik önmagával és a világgal való kapcsolódását, felfogását vagy úgy is mondhatjuk megértését. 

Mindig azon energiákat emeli úgymond magába a tiszta információ forrásból, melyeket önmagán belül már megvalósított. A tiszta tudat természete a szabad áramlás az emberé pedig a szabad választás. A korlátlan energia hozzáférés ha akadályokba ütközik, korlátok közé kényszerül, elveszíti szabadságát. 

Ha az ember elfogultságból, előítéletekből, büszkeségből, önismeret hiányából…cselekszik, korlátozza saját hozzáférését az információk teljességéhez. Az ember döntésétől teljesen függetlenül mindig a rendelkezésre állnak az energiák, információk. Saját maga határozza meg, mikor és milyen mértékben áll készen beogadásukra.

Mindannyain saját magunk által létrehozott virtuális valóságot látjuk, amit az agyunk állít elő. Az ember érzékszervein (látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás) keresztül kapcsolódik a külvilággal. 

Érzékszerveink közül a látás a legaktívabb (az agyunk 30 % -át foglalja el). Szemünk másodpercenként 2 milliárd egységnyi információt küld az agykéregnek. Emlékeink, tudásunk, figyelmünk, érzelmeink túlnyomó részben a látáshoz kötődnek. 

Azonban az, amit látunk csak egy képzet, szellemi konstrukció. Elegendő arra gondolni, hogy, érzéseink átszínezik, megváltoztatják azt, amit látunk és, amit látunk befolyásolja azt, amit érzünk. A valóság érzékelése egyidejüleg többirányban (érzékszervek szintje, saját érzelmi tudatalatti torzításaink) és több szinten (fizikai, érzelmi, gondolati, szellemi szintek) zajlik. 

Minél inkább képessé tesszük magunkat az irányok és a szintek által generált információk torzításmentes észlelésére, annál közelebb kerülünk önmagunk eredendő természetéhez.

A Homeopatiában jól ismert gyógyhatás „Similia Similibus Curentur” (Hasonló a hasonló által gyógyíttatik) azaz, a hasonlót a hasonlóval elv alapján működik. 

Ez az elv mindent áthat, minden szinten (test, lélek, szellem) egyformán érvényesül : a Vonzás törvénye néven vált ismertté. Nagyon fontos itt megjegyezni, hogy ez az egyetemes törvény az interakcióinkban létrejövő minőségekre érvényes (semmiképpen sem vonatkozik a mentális programozások során kitűzött célok, vágyak megvolósulására), miszerint csak azt kapjuk vissza, amit kibocsátunk magunkból. Azaz pontosan olyan rezgésű energia tér vissza hozzánk, amilyet az érzelmeinkkel, gondolatainkkal, szavainkkal és cselekedeteinkkel hozunk létre.

A XVII. Században Kepler úgy vélte, hogy a Naprendszer működése átalakítható zenei hangokká.  A világok harmóniája című munkájában részletesen leírja a bolygók szögsebességéből adódó frekvenciákat, a hangok magasságát, amit a bolygók Nap körüli sebessége határoz meg. Minél közelebb van egy bolygó a Naphoz és minél gyorsabban kering, annál magassabb hangot képez. 

A Hawkins féle tudattérkép szerint minél közelebb kerülünk az önvalóhoz, annál magasabb rezgést hozunk létre. Minél magasabb a tudatunk által képviselt rezgésszint (pozitív gondolat, pozitív érzelem, beszéd, az önzetlenségen alapuló cselekedetek, gondolatok… ), annál magasabb szintű energia frekvenciában részesítjük önmagunkat és a világot.

A testünk sejtszinten képes leképezni az általunk létrehozott rezgéseket, hiszen sejtjeink rezgésszintünkre reagálnak, úgy is mondhatnánk, hogy hallják őket, összhangban vannak velük. Az általunk létrehozott érzelmi és gondolati minőségek mentén működik tehát : minél magasabb frekvenciájú, önzetlen minőségeket hozunk létre annál egész-ségesebb testet vagyunk képesek működtetni.

Amikor tudatosítjuk ezt, s ennek tudtában kezdünk élni, lehetőséget teremtünk magunknak elengedni, átszublimálni az önzésből fakadó reakcióinkat. Az önzetlenség felé vezető út kivezet bennünket a dualitás világából, hiszen ráébredünk « én »-ünk valódi természetére. 

Lemondunk az ellentéteken alapuló tapasztalásról, hálával szivünkben elengedjük az alacsony rezgéseket és belépünk az új világrendbe, ahol az Egyensúly, a Harmónia és a Megosztás alkotják a természetes létállapotot. 

Ekkor úgymond esélyt teremt magának az ember az újrahuzalozásra, a paradigma váltásra. Kilép a kettősségből és belép az Egység vilégrendjébe. Kepler szavaival élve a Fény Forráshoz, Hawkins szavaival élve az önvaló felé közelít.

Dr. Hawkins egy skálán határozta meg az emberi tudat kiterjedését 1-1000-ig terjedően.  A skála értékei 10-nek a hatványait jelölik, tehát már egy értékbeli elmozdulás hatványozott erő jelenlétét jelzi (pl a 200-as érték 10 a kétszázadikon értéknek felel meg).

A skála leírásához dr.Hawkins számos kineziológiai izomtesztet végzett el. 

Minden jelenség, cselekedet, érzés, gondolat mögött rejtőzik egy számunkra fizikailag láthatatlan energia mintázat. Dr.Hawkins ezt úgy írta le, hogy „Létezik egy végtelen potenciájú, határtalan birodalom: maga a tudat, amelyen belül hihetetlenül nagy EREJŰ mező szervezi az emberi viselkedést az „emberlétre” jellemző formákká. … Az agy pedig egyfajta vevőkészülékként fogja az elme energiamintázatait, a tudat gondolat formájában való kifejeződéseit. Csupán az ego hiúsága miatt tartjuk gondolatainkat sajátunknak.”

Tehát nem a fizikai test irányít, hanem a tudatszintünk nagyságának megfelelő láthatatlan ERŐ vagy erő.  A 200 as szint felett az életet támogató ERŐ-kkel kapcsolódunk, ahol egyensúlyban vannak a világból kivett és visszajuttatott energiák, mig a 200 -as szint alatt az ember csak elvesz és nem juttat vissza semmit a közös világokba. 

Ezért is itt, a 200-as szinten van meghúzva a határérték, hiszen az ettől alacsonyabb tudatszintek az ego-ból táplálkoznak, azaz olyan érzésekkel, gondolatokkal, cselekedetekkel vannak kapcsolatban, melyek megosztás nélküliek, kizárólagosan részesedőek. Az e fölötti szintek táptalaja a megosztáson alapuló részesedés.

Dr. Hawkins tudattérképe a mai ember számára iránytű, hiszen segítségével és az önmegfigyelés alkalmazásával képessé tesszük magunkat arra, hogy felismerjük egy adott élethelyzetben lelki dinamikánkat : emelkedünk-e általa (200-as szint fölé emelkedés), vagy süllyedünk (200-as szint alá süllyedés). Van még egy úgy nevezett 0 pont, ahol minden mozdulatlan, ahol megszűnik a felettem (emelkedés) és alattam (süllyedés) illúziója, ahol  minden EGY, ahol a « vagyok, aki vagyok » minősége rezeg.

A kondicionáltság szó latin eredetű, a condicion szóból származik, melyben a con – együtt, -val, -vel- t jelent, mig , a dicere – mondanit. Vagyis a szó eredeti jelentése szerint valamit együtt mondani, megegyezni valamiben. 

Mikor megszületünk számos területen szinte az anyatejjel szivjuk magunkba tudatosan vagy tudattalan a közös megegyezéseken alapuló mintázatokat, családrenszerünkből és nemzetünk, valamint adott történelmi korunk működési mintázataiból (a kollektív tudat, a nevelés, táplálkozás, vallás, politikai nézetek, viselkedési, öltözködési mintázatai, …) származó kódokat. 

Gyakorlatilag ebből az egyszerű és bonyolult betanulásokból állítjuk össze önmagunkról és az életről kialakított felfogásunkat.

Természetesen felmerül mindannyiunkban a kérdés előbb vagy utóbb : a bennünk lévő programok szerinti betanultság, kondícionáltságon túl ki vagyok valójában ?

Addig amig kondícionáltságunk, a belénk írt programok szerint cselekszünk, válaszreakcióink az akció – reakció mechanizmusának vannak alárendelve. Azaz a betanult mintázatok világát, életfelfogását ismételgetjük beleragadva a múlt megoldásaiba és kizárólagosan ezeken a megoldásokon keresztül értelmezzük világunkat és a világot.

Teljesen természetes módon s mégis megfoghatatlanul felébred egyszer bennünk egy egészen más minőség észlelése is. Ekkor már  talán (lelki szemeinkkel) látjuk, ha csak egy röpke pillanatra is természetes lényünket, lényegünket, esszenciánkat, s kiszabadulunk a kondícionált reakciók, reagálások automatizmusaiból és elkezdünk egyre egyszerűbben és szabadabban cselekedni.

Ennek a szabadság vágynak a sugallata teszi keresővé az embert. Valahol a mély tudatban mindenki előbb vagy utóbb megérzi kielégületlenségét (a pénz, a siker, a szex, s még más élvezeti pótszerek…által nyújtott önző kielégülések hajszáját), a boldogság illékonyságát, s neki vág az útnak, hogy lépésről lépésre felfedezze, megtapasztalja önMAGát, az Önvalót.

Etimológiai eredetét tekintve a felelősség szó a « felel, választ ad, felelősséget vállal, szavatol » szavak származéka. A « felel » szó a « fél » főnévből lett -l képzővel, így értve: « beszédben kommunikáló félként viselkedik ». Második jelentése: « peres ügyben a törvény előtt válaszol », « vállalja, hogy valamiről a törvény előtt számot ad ».

A szó eredete kibontja a felelősség minőségének három szintjét.

Az első szint az általunk megélt interakcióink minőségeinek felel meg, hiszen kapcsolódásaink során hozunk létre különböző magatartásbeli, érzelmi és mentális válaszokat egy adott helyzetre.

A második szint, rávilágít arra, hogy az interakcióink során létrehozott minőségek kommunikálásában mint felek vagyunk jelen. Azaz folyamatosan számot adunk saját magatartásunkért, döntéseinkért és cselekedeteinkért. Ezért fontos szem előtt tartani, hogy a mások hibáztatása teljesen ki van zárva, abszurd : nem okolhatjuk sem szüleinket, sem tanítóinkat, sem munkaadóinkat, sem vezetőinket, sem a világot, sem az Örökkévalót egy egy komfort zónán kívüli eseményért, hiszen, mint felek, aktív résztvevőkként veszünk részt benne.

A harmadik a másik fél mivoltát, a kommunikáció irányát emeli ki, hiszen pontosan rákérdez arra, hogy milyen törvény előtt kell számot adnunk választásainkért. 

Természeti, vallásos, társadalmi, jogi törvények előtt? 

A fellelősség szó jelentésének kibontásánál olyan törvényre kell gondolnunk, mely egyetemes érvényű, azaz mindenkire egyaránt érvényes. Egyértelmű tehát, hogy nem természeti, vallásos, vagy társadalmi törvény előtt vállal egyformán felelősséget az ember, hiszen bizonyos kultúr, társadalmi körben ami büntetendő, elítélendő cselekedetnek számít egy másikban nem az.

Ami viszont egyetemes érvényű és minden kultúr és társadalmi körre érvényes az az Élethez való viszonyulás minősége. Ebben az értelemben két féle minőség létezik. Az egyik élet ellenes és  a másik élet igenlő interakciókat, kapcsolódásokat takar.

Ezért a felelősség kérdését az élet fentartását támogató (a Hawkinsi tudattérképen a 200-as szint feletti magatartások ) vagy gyengítő (a Hawkinsi tudattérképen a 200-as szint alatti magatartások ) válaszreakciók határozzák meg. 

Bármilyen kapcsolódást alakítunk ki bőr színtől, hittől, társadalmi kondícionáltságtól teljes mértékben függetlenül mi vagyunk felelősek azért. Megbecsüljük vagy elherdáljuk, építjük vagy leromboljuk az élet által nyújtott lehetőségeket ? Ha nemcsak a fejünkkel, hanem a szívünkkel is ránézünk ma a földünkre, s a rajta élő emberiségre, rögtön megértjük az életet építő vagy bomlasztó közös és egyéni felelősség valóságát és elkerülhetetlen alkalmazását.

A gyermeki lélek pontosan tudja, hogy korlátlan hozzaférése van a képalkotásán keresztül bármihez, amit elképzel. Számára egyértelmű a téren és időn túli akadálymentes utazás, lényének végtelen kitágítása, mindenhatósága. Tudattalanul tökéletesen leképezi az isten képmására teremtett embert. « Tűzoltó leszel és katona ! Vadakat terelő juhász ! »…vagy szárnyaló sas, tündér királylány…Mindegy, hiszen bármire, amire gondol olyannyira megelevenedik, élővé válik benne, hogy  « én-je » és az elméjében elképzelt objektum eggyé válnak. Egyesülnek a gyermeki hit, bizalom, szeretetteljes önfeledtség korlátlan teremtő erő téridőn túli végtelen, korlátlan világában.

Hova tűnik később a felnőttkor eljövetelével a korlátlan hit az életben, a világban ? Hova tűnik az önfeledtség ? Az önátadás természetes állapotai ? Mi lesz a képzelettel ? A képalkotással ?

Korlátok közé szorulnak. A megfelelés, az elvárások, a kétségek és a birtoklási vágy korlátai közé szorulnak. 

A létezés beszűkül az ego elme által létrehozott világ terébe. 

DE nem örökké. Van kiút, illetve mondhatnánk vissza út a gyermeki önfeledtségbe, immáron tudatosan : Ha elharározzuk, hogy lebontjuk önző « én-ünk » által összehordott torlaszokat, ha átalakítjuk magunkat feltétel nélkül adó, áradó (és nem feltételhez kötött adó-vevő) készülékké.

A Hawkins-i tudattérképen az átfordulást a magasabb rezgések felé a 200-as szint jelöli, mely a bátorság szintjének felel meg.

Amikor ezzel a szinttel rezonálunk együtt már megszilárdult bennünk a szándék, miszerint az élet feltétel nélküli, önzetlen szolgálatába kivánunk állni.

Ez teljes mértékben kifejezi, feltételezi azt az utat, melyet bejártunk önmagunk önző ego-elménk világában, ahol egyrészt megértettük miért nincs már szükségünk haragunkra, félelmeinkre, bűntudatunkra, vágyakozásainkra, másrészt pedig megszilárdítottuk önmagunkban a vágyat a pártatlanság, az elfogadás, az öröm és béke feltétel nélküli megosztására, megteremtésére és áramoltatására.

Ha valaki komolyan az önismeret útját járja, pontosan tudja, mekkora lelki fegyelem és erő szükségeltetik ahhoz, hogy kiégessük magunkból az ego-elme által táplált kódokat, mintákat.

Mindaddig fennáll egy rendszeren belül a kiegyenlítés igénye, mig a renszerhez tartozó polaritások nyugvó pontra nem kerülnek, azaz újra nem egyesülnek. 

Mig az ember kettősségben érzékeli a valóságot és szétbontja azt ellentétes minőségekre (szellem-anyag, negatív-pozitív, ég-föld) a gondolkodása, világlátása poláris marad. Ebben az állapotában megkülönbözteti a minőségeket, s ebből adódóan kettősséget hoz létre önmagán belül és kivül.

Addig amig azt gondoljuk, hogy döntenünk kell, választanunk kell egyik vagy másik pólus között, teljesen kizárjuk az egyesítés lehetőségét, az egység megteremtését.

A magyar nyelv értelemező kézikönytárában az egyensúly mehatározása a következőképpen hangzik : « Vmely testnek olyan helyzete, amelyben az ellentétes irányból ható erők egyenlők, s ezért a test megmarad nyugalmi állapotában v. egyenletes mozgásában. » 

Továbbá átvitt értelemben : « Az az állapot, amelyben az ellentétes mozzanatok, körülmények, hatások v. törekvések kiegyenlítik egymást. »

Amikor eljutunk arra a pontra érzelmileg és mentálisan, ahol már minden MIND-EGY, egészen biztosan lemondtunk és elengedtük a kettősségeken alapuló megkülönböztetéseket és ráébredtünk az EGY-etlen élő mátrix valóságára, az életet önMAGából és önMAGától teremtő és fentartó ERŐ-re. 

Ekkor örömünneppé válik az ami van, volt és lesz, hiszen már nem függ semmitől és senkitől, hanem szabadon, önmagából árad és teremt, önmagától kimondhatatlanul békés és áldott.