Ha nincs kondícionált beidegződés

A leszületéstől fogva énségünk fejlődésére és alakulására nagyrészben a születés előtt választott szülői és családi környezet valamint a korszellem meghatarozóan hat.

Szokásaink kialakítása, hitrendszerünk felépítése, kapcsolati/ érzelmi struktúráink irányítása tehát függenek attól is, amit és ahogyan kaptunk, a legalapvető szükségletektől kiindulva (evés, alvás, tisztaság, …) az érzelmi kapcsolódásokon át ( szeretet, féltés, gondoskodás … ) egészen a gondolati és hitrendszerekig (társadalmi és családrendszerbeli hiedelmek / megkülönböztető gondolkodás módok, kommunikáció… ).

Ha nincs tudati tisztulás, a leszületés és kondícionált minták sorozatai megszakítás nélkül körbe körbe járnak és ismétlődnek.

Ki lehet lépni ebből a köforgásból ?

Ha nem, akkor nincs változás. Ha igen, akkor csak annyi a kérdés, hogy hogyan ?

Úgy, hogy meglátjuk az ismétlődő mintákat és velük azt is, hogy hova vezetnek, hogyan hatnak egyszerre ránk és családunkra. Ez a látásmód akkor aktiválódik, amikor vagy elértünk arra a pontra, hogy elegünk van, vagy már eleget szenvedtünk és/vagy okoztunk szenvedést családtagjainknak.   

Tehát, ha saját életünket kézbe szeretnénk venni, akkor először is a családi/szülői mintákat ítélkezés nélkül kell látnunk. A belső erőnket arra használjuk ekkor, hogy ellenállunk a késztetéseinknek arról, hogy minősítsünk.

Ekkor készen állunk arra, hogy tudatosan eldöntsük, mit szeretnénk tovább vinni és tovább adni saját gyerekeinknek. Miért ? Mert belátjuk, hogy szüleink és a családrendszerünk mintáit nem tudjuk megváltoztatni, de a sajátunkét igen.

Ekkor tisztán és világosan bizonyos szülői/családrendszerbeli mintákról leválunk és egyszerűen újjakat hozunk létre. 

Ha idáig el tudunk jutni, óriási lépést teszünk saját magunk szabadsága felé mert kondícionáltságunk ellenére ráébredünk arra, hogy mi a felelősségünk abban, akivé / amilyenné alakítjuk magunkat.

Felismerésünk milyensége:

Ha helyzetfelismerésünk a középpontunkból történik, pont azt látjuk, ami az adott pillanatban megjelenik. Ha középpontunkból kibillent állapotban érzékeljük a helyzetet, vagy a múltat az összes fájdalmával, vagy a jövőt összes vágyképünkkel látjuk, és képtelenekké válunk arra, hogy a szokásos, beidegzett, kondícionált válaszreakciók helyett, tisztán cselekedjünk.

Tenni:

Ha azt tesszük , amit mondunk, gondoluk és érzünk, tisztán lépünk be a világba és tisztán tartjuk világunkat. Ha nem azt tesszük, amit gondolunk, mondunk vagy, amit érzünk, ámítjuk a másikat és saját magunkat és ezáltal beszennyezzük a jelen pillanatot.

Felelősségét:

A gyermeki létformára a felelősség elhárítása a jellemző. A gyermek vagy a másikra hárítja a hibájából fakadó felelősség felvállalását, s kivül keresi a hibást, vagy bűntudatot hoz létre, és belül beleragad a bűntudatba, s lefagy. A felnőtté érés folyamatára a felelősség tudatos felvállalása jellemző. Erre a folyamatra a bátor / tudatos cselekedet a jellemző. A felelősséget felvállaló felnőtt látja saját és mások hibáit, azt a fájdalmat, amit magának vagy másoknak okoz, ezért bátran szembe fordul velük, vállalva a felelősséget értük mégpedig úgy, hogy korrigál, változik, hogy többé ne hozza létre ugyanazt a hibát / fájdalmat.

Jelen pillanat hatalmáról:

Ha tisztán látjuk a pillanatot, tisztán látjuk, mi a dolgunk, s azt, az elme által létrehozott kötésektől/ ítélkezésektől eloldódva meg is tesszük. Ekkor flow-ban vagyunk a valósággal, s társ teremtőként vagyunk jelen benne. Ha a pillanatot betakarják vágyainkról, félelmeinkről alkotott elképzeléseink, nem a valóságot látjuk, hanem az arról alkotott képeinket. Ekkor illúzióink leválasztanak egyszerre a valóságról és társ teremtői mivoltunkról.

Távolság:

Minél nagyobb a távolság a valóság és a valóságnak vélt kép között, annál inkább egy illuzórikus, képzelt világban élünk. Szemeinkkel nem azt látjuk, ami van, füleinkkel nem azt halljuk, amit mondanak nekünk…, mert az öt érzékszervi tapasztalatot felülírja egyrészt az illuzió fenntartásához szükséges energia, másrészt a valósággal való szembefordulástól való félelem.

Szellemi autonómia:

Az úton járva megtanulunk saját tapasztalatainkra támaszkodni, megtanuljuk a helyes megkülönböztetést, a helyes kapcsolódást érzelmi és mentális szinteken egyaránt. Ekkor nem a könyvek, a mesterek, a tanácsadók bölcsessége alapján működünk, hanem saját tapasztalatunkból összegyúrt tanítások tudatosításai alapján.

Egy élő módszer:

A forma és tartalom tudatosságunk függvényében változik. S ez igaz a Connection Now módszerre is : a klasszikus családállítástól, a lélek állításon és a Hellinger Sciencia-n keresztül, a módszer most a tudat struktúrájának felállítására törekszik, mely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy tisztábban lássuk azt a folyamatot, mellyel saját valóságunkat teremtjük.