A leszületéstől fogva énségünk fejlődésére és alakulására nagyrészben a születés előtt választott szülői és családi környezet valamint a korszellem meghatarozóan hat.
Szokásaink kialakítása, hitrendszerünk felépítése, kapcsolati/ érzelmi struktúráink irányítása tehát függenek attól is, amit és ahogyan kaptunk, a legalapvető szükségletektől kiindulva (evés, alvás, tisztaság, …) az érzelmi kapcsolódásokon át ( szeretet, féltés, gondoskodás … ) egészen a gondolati és hitrendszerekig (társadalmi és családrendszerbeli hiedelmek / megkülönböztető gondolkodás módok, kommunikáció… ).
Ha nincs tudati tisztulás, a leszületés és kondícionált minták sorozatai megszakítás nélkül körbe körbe járnak és ismétlődnek.
Ki lehet lépni ebből a köforgásból ?
Ha nem, akkor nincs változás. Ha igen, akkor csak annyi a kérdés, hogy hogyan ?
Úgy, hogy meglátjuk az ismétlődő mintákat és velük azt is, hogy hova vezetnek, hogyan hatnak egyszerre ránk és családunkra. Ez a látásmód akkor aktiválódik, amikor vagy elértünk arra a pontra, hogy elegünk van, vagy már eleget szenvedtünk és/vagy okoztunk szenvedést családtagjainknak.
Tehát, ha saját életünket kézbe szeretnénk venni, akkor először is a családi/szülői mintákat ítélkezés nélkül kell látnunk. A belső erőnket arra használjuk ekkor, hogy ellenállunk a késztetéseinknek arról, hogy minősítsünk.
Ekkor készen állunk arra, hogy tudatosan eldöntsük, mit szeretnénk tovább vinni és tovább adni saját gyerekeinknek. Miért ? Mert belátjuk, hogy szüleink és a családrendszerünk mintáit nem tudjuk megváltoztatni, de a sajátunkét igen.
Ekkor tisztán és világosan bizonyos szülői/családrendszerbeli mintákról leválunk és egyszerűen újjakat hozunk létre.
Ha idáig el tudunk jutni, óriási lépést teszünk saját magunk szabadsága felé mert kondícionáltságunk ellenére ráébredünk arra, hogy mi a felelősségünk abban, akivé / amilyenné alakítjuk magunkat.