Ha nincs előre elgondolt elképzelés a másikról, a helyzetről

Vannak fizikai / lelki / szellemi alap dinamikák, melyeket, ha megfigyelünk, biztos támaszt tudnak nyujtani önmagunk a másik és a világ megismerésében. Az egyik közülük a következő :  Olyannyira látjuk a másikat, amennyire saját magunkat látjuk. A kapcsolódásunk minősége pedig ennek a látásnak a következménye.

Ha jól megfigyeljük magunkat, észlelhetjük, hogy tisztánlátásunkat védekezési vagy hárítási mechanizmusaink zavarják. Több stratégiát is képesek vagyunk legyártani annak érdekében, hogy a csalódást elkerüljük. Ezek közül a stratégiák közül az, amelyik legerősebben tart fogva bennünket és ezzel egy időben a legjobban gyengít bennünket, az a remény.

Miért ? Mert félünk. Félünk meglátni saját magunk és mások tökéletlenségeit és jobban « kifizetődöbbnek » ítéljük azt, ha másnak mutatjuk magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk és azt is, ha a másikat másnak látjuk, mint amilyen valójában.

Ekkor történik meg, hogy a vágyainkat és reményünket összekeverjük a valósággal. Ezzel egy idejüleg lemondunk  a hibák belátásáról, a korrigálási lehetőségről meggátolva magunkat és a másikat abban, hogy kijavítsuk hibáinkat és máskép cselekedjünk és ezáltal mást hozzunk létre önmagunk, a másik és a világ számára.

Ezt a működési mechanizmust addig tartjuk fenn, mig elegünk nem lesz a remény által generált valóságból és őszintén, trükközés nélkül hajlandókká nem válunk meglátni azt ami van.

Ekkor esélyt adunk magunknak és a másiknak is arra, hogy kapcsolódásaink valóság alapuakká váljanak.

A kérdés csak annyi. Mit akarunk ?  

Felismerésünk milyensége:

Ha helyzetfelismerésünk a középpontunkból történik, pont azt látjuk, ami az adott pillanatban megjelenik. Ha középpontunkból kibillent állapotban érzékeljük a helyzetet, vagy a múltat az összes fájdalmával, vagy a jövőt összes vágyképünkkel látjuk, és képtelenekké válunk arra, hogy a szokásos, beidegzett, kondícionált válaszreakciók helyett, tisztán cselekedjünk.

Tenni:

Ha azt tesszük , amit mondunk, gondoluk és érzünk, tisztán lépünk be a világba és tisztán tartjuk világunkat. Ha nem azt tesszük, amit gondolunk, mondunk vagy, amit érzünk, ámítjuk a másikat és saját magunkat és ezáltal beszennyezzük a jelen pillanatot.

Felelősségét:

A gyermeki létformára a felelősség elhárítása a jellemző. A gyermek vagy a másikra hárítja a hibájából fakadó felelősség felvállalását, s kivül keresi a hibást, vagy bűntudatot hoz létre, és belül beleragad a bűntudatba, s lefagy. A felnőtté érés folyamatára a felelősség tudatos felvállalása jellemző. Erre a folyamatra a bátor / tudatos cselekedet a jellemző. A felelősséget felvállaló felnőtt látja saját és mások hibáit, azt a fájdalmat, amit magának vagy másoknak okoz, ezért bátran szembe fordul velük, vállalva a felelősséget értük mégpedig úgy, hogy korrigál, változik, hogy többé ne hozza létre ugyanazt a hibát / fájdalmat.

Jelen pillanat hatalmáról:

Ha tisztán látjuk a pillanatot, tisztán látjuk, mi a dolgunk, s azt, az elme által létrehozott kötésektől/ ítélkezésektől eloldódva meg is tesszük. Ekkor flow-ban vagyunk a valósággal, s társ teremtőként vagyunk jelen benne. Ha a pillanatot betakarják vágyainkról, félelmeinkről alkotott elképzeléseink, nem a valóságot látjuk, hanem az arról alkotott képeinket. Ekkor illúzióink leválasztanak egyszerre a valóságról és társ teremtői mivoltunkról.

Távolság:

Minél nagyobb a távolság a valóság és a valóságnak vélt kép között, annál inkább egy illuzórikus, képzelt világban élünk. Szemeinkkel nem azt látjuk, ami van, füleinkkel nem azt halljuk, amit mondanak nekünk…, mert az öt érzékszervi tapasztalatot felülírja egyrészt az illuzió fenntartásához szükséges energia, másrészt a valósággal való szembefordulástól való félelem.

Szellemi autonómia:

Az úton járva megtanulunk saját tapasztalatainkra támaszkodni, megtanuljuk a helyes megkülönböztetést, a helyes kapcsolódást érzelmi és mentális szinteken egyaránt. Ekkor nem a könyvek, a mesterek, a tanácsadók bölcsessége alapján működünk, hanem saját tapasztalatunkból összegyúrt tanítások tudatosításai alapján.

Egy élő módszer:

A forma és tartalom tudatosságunk függvényében változik. S ez igaz a Connection Now módszerre is : a klasszikus családállítástól, a lélek állításon és a Hellinger Sciencia-n keresztül, a módszer most a tudat struktúrájának felállítására törekszik, mely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy tisztábban lássuk azt a folyamatot, mellyel saját valóságunkat teremtjük.